Közös Agrárpolitika

Története, fejlődése

A Közös Agrárpolitika, rövidítve KAP, az Unió mezőgazdasági támogatási rendszerét takarja. A KAP az Unió kiadásainak 44 százalékát teszi ki, méretét tekintve a felzárkóztatási támogatásokhoz hasonló, évente 42,5 milliárd eurót jelent.
Az ötvenes években Európa mezőgazdasága nem fejlődött megfelelően, legalábbis elmaradt az ipari fejlődés mögött. A gazdaságok nem termelték meg a kívánt mennyiséget, emellett a mezőgazdaságból élők jövedelme is elmaradt az ipari átlagoktól. Az Európai Közösség minden akkori állama támogatta a saját agrárgazdaságát, de nem egységesen, más-más mértékekben.
A KAP létrehozását az Európai Bizottság kezdeményezte 1960-ban, a Közös Piacot létrehozó római szerződés aláírása után két évvel. Ekkoriban a szerződés hat tagállamot érintett (Franciaország, NSZK, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg), de már akkor meghatározta a termelés szerkezetét, a felvásárlási árakat. Az állami beavatkozási lehetőségek jelentős részéről a tagállamok lemondtak az Európai Közösség javára. 1962-ben a KAP fő irányelvei az egységes piac kialakítása, a közösségi prioritás biztosítása és a pénzügyi szolidaritás megteremtése voltak.
 
A Közös Agrárpolitika eredeti céljai voltak:
·         A mezőgazdaság termelékenységének növelése
·         Megfelelő jövedelem és életszínvonal biztosítása a vidéken élők számára
·         Az agrárpiacok stabilizálása, a termelők és fogyasztók védelme
·         A mezőgazdasági termékek folyamatos piaci jelenlétének garantálása
·         Elfogadható árú termékek biztosítása a fogyasztók számára.
A hatvanas évek elején a főbb mezőgazdasági termékekre egységes piaci szabályozást, piaci rendtartásokat alakítottak ki. Ezek keretében befolyásolták a termelést, illetve az értékesítést. Minden megegyezésben szereplő termékre intézményes árat szabtak meg, amelynek alapja a piacon szereplő legmagasabb ár volt. Így a belső piaci árak folyamatosan meghaladták a világpiaci árakat, növelték a Közösségen belüli termelők jövedelmét, elősegítették a gazdaságok fejlődését, és hozzájárultak ahhoz, hogy a hetvenes évekre a Közösség teljesen önellátó legyen mezőgazdasági termékekből, és exportálóként is egyre jelentősebbé vált. Az intézkedések árát a fogyasztók fizették meg, a világpiacinál magasabb élelmiszer-árak miatt. Ekkorra már szükségessé vált az állat- és növény-egészségügyi, az állatvédelmi, élelmiszer-minőségi, higiéniai előírások egységesítése annak érdekében, hogy a termelés kielégítse a fogyasztói igényeket.
Az intézkedések, a közös piac megszervezése azonban nem oldotta meg a kedvezőtlenebb adottságú területek problémáit, itt nem hatottak a termelési struktúrák átalakítására. Így már a 70-es években megfogalmazódtak a mezőgazdaság közös strukturális fejlesztésének igényei.
Az 1980-as években jelentkeztek ez első termékfeleslegek, a termelés bővítésének támogatása miatt. A KAP finanszírozása a Közösség legnagyobb problémájává vált. Ezért korrigálták a Közös Agrárpolitika szerkezetét, az árakat befagyasztották, és korlátozták az előállítható mennyiségeket, a területük egy részét pihentető termelőket támogatásban részesítették. Ezek a korrekciók nem oldották meg a problémákat, csak hatásukat ellensúlyozták.
1992-ben jelentősen átalakították a Közös Agárpolitikát. A szántóföldi növénytermesztés és állattartás esetében csökkentették az árakat, a termelők veszteségeit közvetlenül támogatták. Kötelezővé vált az ugaroltatás. Ekkor indult el az agrár-környezetvédelmi program, kiemelten támogatták az extenzív, külterjes gazdálkodási formákat, támogatták a mezőgazdasági területek erdősítését. Mint látható, itt a legnagyobb probléma már a terméktöbblet volt, minden intézkedéssel a felesleges kínálatot kívánták csökkenteni. Az intézkedések azonban csak részeredményeket hoztak, a terméscsökkenés, a jövedelmek növekedése és a versenyképesség nem fejlődött kellő mértékben, valamint a KAP költségei is növekedtek.
2000-ben vezették be az Agenda 2000 programot, melynek fő céljai a világpiaci versenyképesség növelése, a hagyományos családi alapú gazdaságok fenntartása, és az Unió kibővítésére történő felkészítés voltak. Ebben a programban is a vidékfejlesztés, a termelés csökkentése és a környezetvédelem kapták a legnagyobb szerepet, fontos kitétel volt, hogy a KAP költségei nem növekedhetnek. Növekedett a tagországok támogatás-elosztási lehetősége, csökkentették az intézményes árakat, a vidékfejlesztést a KAP második pillérévé emelték.
2003-ban fogadták el a Közös Agrárpolitika újabb reformját. Teljesen átalakították a mezőgazdasági támogatások rendszerét, nagy részüket sikerült függetleníteni a termés mennyiségétől, bár tagállamok korlátozott módosítási lehetősége megmaradt. A támogatások feltételeként teljes keresztmegfelelést sikerült elérni, vagyis környezetvédelmi, élelmiszerbiztonsági és állatjóléti szabályoknak kell megfelelniük a termelőknek. A 2004-ben csatlakozott tagállamok haladékot kaptak az egyes intézkedések bevezetésére, így Magyarországnak is csak 2009-ben kellett volna áttérnie az egységes támogatási rendszerre (Single Payment Scheme). Ezt a 2009-es átállást később három éves türelmi idővel egészítették ki, vagyis a teljes kereszt-megfelelési rendszer bevezetése 2012-ig türelmet kapott, igaz, a közvetlen támogatások mértéke sem 100%-os az újonnan csatlakozott gazdák számára, kezdetben 25% és 10 év alatt, 2014-re jut el a 100%-os szintet (a vidékfejlesztési és exporttámogatások azonnal hozzáférhetőek voltak, és az intervenciós felvásárlás körébe is bekerültek).
A 2003-as KAP reform legfőbb elemei:
·         Az egységes, a termelés mértékétől független mezőgazdasági támogatás, melyben a tagállamok a termelés volumenének megőrzése céljából korlátozottan továbbra is köthetik a támogatást a termelés mértékéhez;
·         A kifizetéseket környezetvédelmi, élelmiszerbiztonsági és állatjóléti követelményekhez kötik. A mezőgazdasági területeket jó mezőgazdasági és környezetvédelmi állapotban kel tartani (keresztmegfelelés);
·         Megerősödött a vidékfejlesztés, amelynek támogatása is nőtt. Új intézkedéseket vezettek be annak érdekében, hogy a gazdák megfeleljenek a környezetvédelem, az állatjólét és a minőségi termelés területén felállított EU-követelményeknek;
·         A nagyobb termelők közvetlen kifizetéseinek csökkentése (moduláció), amely összegeket az új vidékfejlesztési politikára csoportosítottak át;
·         Pénzügyi fegyelmi mechanizmus vezettek be, hogy tartható legyen a 2013-ig szóló mezőgazdasági költségvetés;
·         A KAP piacpolitikájának felülvizsgálata;
·         Aszimmetrikus árcsökkentések a tejszektorban: a vaj intervenciós ára négy év alatt 25 százalékkal csökken, amely az Agenda 2000-ben megfogalmazott célokhoz képest újabb 10 százalékos csökkenést jelent; a sovány tejpor intervenciós ára három év alatt 15 százalékkal csökken, mint azt az Agenda 2000 is tartalmazza;
·         A gabonafélék havi növekményének felére való csökkentése, a jelenlegi intervenciós ár megtartása mellett;
·         A rizs-, a durumbúza-, a dió-, a burgonyakeményítő-, és a szárított takarmány piacok reformja;
A keresztmegfelelés az egyik legfontosabb elem a KAP-reformban, amely az egységes kifizetéseket közegészségügyi, állat-egészségügyi, környezetvédelmi és állatjóléti szabályokhoz, EU-normákhoz és jó mezőgazdasági gyakorlathoz köti. A keresztmegfelelés rendszerének két fő összetevője van: a „kötelező irányítási követelmények” (SMR) és a „jó mezőgazdasági és környezeti feltételek biztosítása” (GAEC). A kötelező irányítási követelmények 19 különböző szabályból állnak, miközben a GAEC esetében egy uniós keret alapján a tagállamoknak kell minimális előírásokat rögzíteni.
A KAP reformja 2008-2009-ben lett volna esedékes. A tagországok vezetői a 2007-2013 közötti, hétéves büdzsé 2005-ös elfogadásakor állapodtak meg abban, hogy legkésőbb 2009-ben felülvizsgálatot végeznek.
2005-ben még egy jelentős reformot hajtottak végre, mely a cukorrépa termesztését és feldolgozását dolgozta át. Az Európai Unió a világ legnagyobb cukor termelője évi 19-20 millió tonnával, 14%-os piaci részesedéssel. A belső támogatások miatt az Unión belül a cukorrépa ára a világpiaci két-háromszorosát érte el, ezt csak magas védővámokkal és az export támogatásával lehetett fenntartani. Az uniós termelési költségek a világpiaci árat háromszorosan haladták meg, ami hatszor akkora költség, mint például Brazíliában. A cukorrépa és az előállított cukor árának folyamatos letörése, a legkevésbé fejlett országokból származó import miatt csökkent majdnem nullára a magyarországi cukorrépa-termesztés és a rendszerváltás előtti 12 cukorgyárból csak egy maradt meg.
 
A KAP-szabályozás hatálya alá tartozik valamennyi az EU-tagországokban előállított, illetve oda behozott feldolgozatlan, vagy csak elsődlegesen feldolgozott mezőgazdasági termék.
A KAP keretében nyújtott támogatások döntő részét a mezőgazdasági termelők kapják. Mezőgazdasági termelőnek minősül az a gazdaság, amely mezőgazdasági (kertészeti) termék előállítással foglalkozik és önálló könyvelést végez, függetlenül attól, hogy egyéni termelőről, társas vállalkozásról, vagy jogi személyiségű társaságról van szó. A vidékfejlesztési intézkedések kedvezményezettjei a hátrányos helyzetű mezőgazdasági termelők, élelmiszer-feldolgozók, illetve vidéki közösségek.
A fejlesztések vége egy komplex termékpálya-modell lesz, ahol minden KAP-ban szereplő termék saját támogatási és szabályozási rendszert kap, saját marketing, import-export intervenciós stb. szabályzattal.
Közösségi szabályozó eszközök
 
A közös piaci szervezetek (közös piaci rendtartások) keretében a termelés, a termelői jövedelmek, a piaci viszonyok befolyásolása érdekében alkalmazott fontosabb szabályozó eszközök a következők:
Külső védelem: Korábban a piaci rendtartások legfontosabb eleme volt. A széles körben alkalmazott, magas vámok, a világpiaci és a belső árak közti különbség alapján meghatározott importlefölözések lehetőséget biztosítottak arra, hogy a világpiacit jóval meghaladó belső árak alakuljanak ki, illetve ne jelenhessen meg konkurens import termék a piacon. Az 1994-es WTO megállapodást követően a külső védelem szerepe csökkent, a piacvédelem csak vámokkal lehetséges.
Intézményes árak: Az EU számos termékre állapít meg intézményes árakat, amelyek a piacszabályozó intézkedések alapjául szolgálnak. Az alapár és a referencia ár az EU átlagos termelési költségeit tükrözi, ezek alapján kalkulálják a termelési és export támogatásokat. Az intervenciós árat fizetik ki annak a termelőnek, aki termékét a megadott szabályok szerint az államnak ajánlja fel.
Exporttámogatás (export-visszatérítés): A magasabb belső piaci és az alacsonyabb világpiaci árak különbségének kiegyenlítését szolgálja. A támogatások egy része normatív, termékhez vagy relációhoz kötött, más része a piaci zavarok kezelésére, a termékfeleslegek levezetésére időszakosan kerül alkalmazásra. Az elosztás a kivitt mennyiségek alapján automatikusan, vagy pályázatos rendszerben történik. A WTO megállapodás korlátozta az EU exporttámogatási lehetőségét.
Intervenció: Célja a piaci zavarok kezelése. A közösség által finanszírozott felvásárlásokkal átmenetileg jelentős mennyiségű terméket vonnak ki a piacról, amelyek a piaci zavar megszűnését követően értékesítésre kerülnek. Az EU intervenciós árakat hirdet meg, amelyek az esetek többségében a belső piaci átlagárak alatt vannak, és csak részben fedezik a termelés költségeit. Amennyiben a piaci ár az intervenciós ár alá esik, a termelő korlátlanul felajánlhatja gabonáját intervencióra. A hosszú távra meghirdetett intervenciós árak jelentősen hatnak a belső piaci árakra.
Termelési támogatások: Bizonyos termékek termelői normatív támogatást kapnak. A kifizetések a területnagyságtól (pl. durumbúza) függenek, vagy termelési kvótához (pl. dohány) kötődnek. E kategóriába sorolható az öntözött területeknek juttatott, a magasabb termelési költségeket kompenzáló támogatás is.
A feldolgozás támogatása: Elsősorban a kertészeti termékeknél, illetve a keményítőgyártási célra termelt burgonyánál alkalmazzák. A feldolgozóüzem jut közösségi forrásokhoz, amennyiben vállalja az érintett termék felvásárlását egy minimális szintet meghaladó áron. A támogatott mennyiségekre kvótát állapítanak meg.
Közvetlen termelői kifizetések: Az 1992-es reform keretében vezették be a gabona- és szarvasmarhaszektorban, szerepüket az Agenda 2000 tovább növelte. Céljuk a termelői jövedelem közvetlen, normatív módon történő kiegészítése. A kifizetett összeg a művelt földterület, illetve az állatállomány nagyságától függ.
Az önszabályozás ösztönzése. A zöldség-gyümölcs ágazatban a termelői szervezetek (TÉSZ-ek) létrehozásához, működési költségeikhez folyósított támogatás. A termelők nagy száma, illetve az előállított termékek sokfélesége miatt e szektorban nem lehetséges a más esetekben bevált központi szabályozás működtetése. A támogatások célja annak elérése, hogy a piacszabályozást a termelők által önkéntesen alapított szervezetek végezzék.
Közvetlen termeléskorlátozó intézkedések: A kínálat csökkentése érdekében bizonyos termékek előállítását termelési kvótákkal szabályozzák. A legfontosabb kvótás termékek a tej, a cukor. A kvótát túllépők büntetést kötelesek fizetni. A 2003-as és 2004-es KAP-reformot követően az Európai Bizottság az európai cukorpiac átfogó reformját kezdeményezte, s a tejpiac reformja is napirenden van.
Közvetett termeléskorlátozó intézkedések: A legfontosabb eszköz az 1992-ben bevezetett kötelező ugaroltatás. Közvetett termeléskorlátozó hatása van a kvótákhoz kötött támogatásoknak (pl. dohány). Ez esetben a termelőnek elvileg lehetősége van a kvótán felüli termék-előállításra, azonban a szabályozás miatt mégsem teszi azt meg. A túlzott üzemi koncentrációt úgy korlátozzák, hogy határt szabnak az egységnyi területre vagy állatlétszámra felvehető támogatásoknak.
A legfontosabb piacrendtartások a gabonafélék, az olajos növények, a fehérjenövények, a cukor, az olívaolaj, a dohány, a bor, a hús- és tejelőmarha, valamint a juh és a kecske szektorban működnek. Főleg az importvédelemre, exporttámogatásra korlátozódik az abrakfogyasztó állatfajoknál, mivel ezek az ágazatok a Közösségben már szabályozott gabonát fogyasztják. A zöldség-gyümölcs rendtartás fő eleme az önszabályozás ösztönzése.
 
Már a hetvenes években elkezdtek megjelenni a KAP szabályozások között, hatásuk egyszerre több ágazatot érint.
Állategészségügy, élelmiszerbiztonság: Az EU egységes szabályokat alkotott a járványok kitörésének és terjedésének megakadályozására. Meghatározta az élelmiszerek, illetve az azokat előállító üzemek esetében érvényesítendő állategészségügyi, higiéniai, illetve a káros anyag tartalomra vonatkozó követelményeket. Ugyancsak egységesek a haszonállatok tartásának állatvédelmi előírásai is. A rendelkezések betartását a tagországok hatóságai végzik. Az ellenőrzés alapvetően a termelés, feladás helyén, import esetében az EU külső határain történik. Egységes szabályok vonatkoznak az állatok, illetve az állati termékek közösségen belüli mozgásának figyelemmel kísérésére is. A fogyasztó érdekeinek megfelelően érvényesítik a „farmtól az asztalig” tartó hatósági felügyelet gyakorlatát.
Növényegészségügy: Az EU egységes szabályokat alkotott a növényekre veszélyes károsítók terjedésének és behurcolásának megakadályozására, a növényvédő szerek, termésnövelő anyagok engedélyezésére, felhasználására, a termékekben megengedett határértékeire, a vetőmagvak, szaporító anyagok minőségi követelményeire, az ellenőrzés rendszerére. A szabályok betartását a tagországok hatóságai ellenőrzik. Az ellenőrzés alapvetően a termelés, feladás helyén, illetve az EU külső határain történik.
Minőségpolitika: A közösségi szabályozás a speciális minőségű, magasabb hozzáadott értéket képviselő termékek termelését támogatva segíti a termelői jövedelmek növelését, a fogyasztói igények kielégítését. Részletes szabályok foglalkoznak a védett termőhelyről származó speciális termékek, a védett földrajzi elnevezések, illetve a tradicionális módszerekkel előállított termékek elismerésére, az elnevezések használatára, a szabályok betartásának ellenőrzésére.
Agrár-környezetvédelem: Az 1992-es reform keretében került bevezetésre. Cél a környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő, extenzív termelés ösztönzése, a kedvezőtlen adottságú területeken gazdálkodók segítése, és a termékfeleslegek csökkentése. A 2003-as reform keretében bevezetett keresztmegfelelés is ezt a célt szolgálja. 
Vidékfejlesztés: A vidékfejlesztés keretében a kedvezőtlen adottságú területek, termelők jutnak közösségi segítséghez. A tagországok több évre szóló programok keretében határozzák meg, hogy mely területeiken, milyen intézkedések szükségesek. A programok EU szintű elfogadását követően a termelők pályázhatnak a támogatásokra. A közösségi forrásokat minden esetben nemzeti támogatásokkal is ki kell egészíteni. A vidékfejlesztés esetében cél a térségek átfogó fejlesztése, kapcsolódva az EU strukturális fejlesztési programjainak más elemeihez. A 2003-as reform során megerősödött a vidékfejlesztés is, amelynek támogatása is nőtt. Új intézkedéseket vezettek be annak érdekében, hogy a gazdák megfeleljenek a környezetvédelem, az állatjólét és a minőségi termelés területén felállított EU-követelményeknek.
 
A KAP sajnos egy nagyon szerteágazó, bürokratikus rendszer, ezért komoly EU-szintű és tagországi intézményi háttér szükséges a működtetéséhez. A piacrendtartási és horizontális szabályozások végrehajtásában, felügyeletében tagországonként több ezer fős apparátus működik közre. Takarékossági célból a párhuzamosságok elkerülése érdekében több tagország köztestületeket is bevon (pl. agrárkamarák, terméktanácsok) a munkába.
A termelő legfontosabb kötelezettsége, hogy betartsa a piacrendtartási, illetve a horizontális szabályozási előírásokat. A szabályokat be nem tartókat az illetékes nemzeti hatóságok szankcionálják. A szabályszegők legtöbbször büntetést fizetnek, azonban lehetséges az előállított termék forgalmazásának megtiltása, vagy súlyosabb esetben a termelés ideiglenes szüneteltetésének elrendelése is. A támogatásokhoz jutás alapfeltétele, hogy a termelő rendszeresen részletes információt szolgáltasson gazdaságáról, földterületéről, állatállományáról, termelési adatairól stb.
 
 
A magyar elnökség Erős Európa programja elismeri, hogy a mezőgazdaság alapvető szerepet tölt be az egészséges élelmiszerek előállításában, a vidéki életképességének biztosításában és a környezet megóvásában. Az ágazat a világgazdasági válság idején is bizonyította munkahely és értékteremtő, megóvó képességét.
Az Európai Bizottság közleménye alapján a magyar elnökség elő kívánja segíteni a vitát a KAP jövőbeni fő irányairól. A magyar elnökség mindent megtesz a tagállami álláspontok közelítése, ésszerű kompromisszum elérése érdekében. Az elnökség prioritása, hogy hozzájáruljon egy korszerű, az európai mezőgazdasági termelők számára védelmet nyújtó közös agrárpolitika megteremtéséhez, valamint az európai társadalom felé a KAP valódi értékeit tükröző információáramlás biztosításához.
A program alapján a Magyar Elnökség a következő témakörökben kíván megegyezést elérni a tagországok között.
·         A tejpiaci válság miatt kialakított új bizottsági tejpiaci csomag vitájának lefolytatása.
·         A minőségi európai élelmiszerek megkülönböztetését szolgáló földrajzi árujelzők. Az európai fogyasztók számára is prioritást élvező kérdéskörrel összefüggésben kiemelt jelentőségű, hogy az élelmiszerek minőségére vonatkozó szabályokat tartalmazó ún. élelmiszerminőségi intézkedéscsomagot érintő, Európai Bizottság által benyújtandó javaslat a magyar elnökség napirendjén szerepel.
·         Az elnökség előre kíván haladni a teljes KAP-ot érintő egyszerűsítés folyamatában is. Az elnökség a KAP négy legjelentősebb jogalkotási aktusának technikai jellegű és lényegi módosítását egyaránt szükségesnek tartja.
·         A magyar elnökség mindent meg kíván tenni, hogy az elmúlt négy évben megvalósított közösségi állatvédelmi akciótervvel kapcsolatos értékelő munka az elnökségi félév alatt befejeződjön. Ezen értékelés nélkülözhetetlen elem lesz az új közösségi állatvédelmi stratégia tervezésekor.
·         A magyar elnökség az új élelmiszerekre vonatkozó javaslatot illetően végső megállapodás elérésére törekszik. A fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló tervezet egyik fő célja a jelenlegi szabályozás egyszerűsítése, továbbá olyan új elemek bevezetése, mint például a kötelező tápértékjelölés. A magyar elnökség elő kívánja segíteni az új jogszabály elfogadását.
·         Az egyszerűsítés jegyében és az elmúlt időszak fejleményeinek tükrében indokolttá vált a kéknyelv betegségre vonatkozó uniós szabályozás felülvizsgálata, amely a Tanács napirendjén szerepel.
·         A mezőgazdasági haszonnövények beporzásában a méhállománynak kiemelt szerepe van. Az elmúlt években felmerült egészségügyi problémák kezelését elősegítendő az Európai Bizottság a közeljövőben nyilvánosságra hozza a méhegészségügyi helyzetre vonatkozó közleményét. Az ezt övező széles körű vita eredményeire alapozva a magyar elnökség következtetések elfogadását tűzte ki célul.
·         Az európai erdők védelméről rendezendő oslói miniszteri konferencia és globális szinten a New Yorkban tartandó ENSZ erdészeti fórum 9. ülése (UNFF9) napirendjén szerepel egy esetleges európai erdészeti egyezmény létrehozása. A magyar elnökség az európai és a globális erdészeti szakpolitika kapcsán erőfeszítéseket tesz a kérdés előmozdítása érdekében.
Bár a halászati politika nem a KAP része, mégis érdemes a Magyar Elnökség ide vonatkozó elképzeléseit ismertetni.
A magyar elnökség kiemelt figyelmet szentel a közös halászati politika (KHP) reformjának. A KHP 2005-ben megkezdett egyszerűsítése, az Európai Bizottság által elfogadott zöld könyv, a 2009-ben folytatott nyílt konzultációk, továbbá a magyar elnökség vége előtt megjelenő bizottsági javaslatok a környezet megóvását célzó fenntartható halászat és akvakultúra biztosítását hivatottak elősegíteni. A javaslatok benyújtását követően a magyar elnökség elindítja azok tanácsi vitáját.
A magyar elnökség feladata lesz a horizontális jellegű műszaki halászati intézkedéseket érintő közösségi átmeneti szabályozás meghosszabbítására vonatkozó döntés elfogadása.
A Tanács tárgyalni fogja a bizottsági transzpozíciós típusú, a harmadik országokkal kötendő halászati partneregyezményeket. Az új jogszabályjavaslatok, illetve módosítások közül a magyar elnökség a többéves állománykezelési tervekkel, a mélytengeri fajokhoz való hozzáférés különleges szabályaival, valamint a halászati erőkifejtés szabályozásával kapcsolatos javaslatokról szóló vitát kívánja elősegíteni.
 
A KAP az Európai Közösség és később az Európai Unió egyik legrégebbi és legbonyolultabb politikai megegyezése. Az elmúlt negyven évben sokszor átdolgozták, korrigálták, és egyre több belépő tagállam valamint a régi tagállamok érdekeit, más oldalról a termelők és fogyasztók érdekeit is egyszerre kellene szolgálnia, ami majdnem lehetetlen. Éppen ezért működése során sok kritikát kapott.
 
Mint minden szabályozás, ez is megvádolható azzal, hogy a természetes gazdasági fejlődés, a szabad piac önszabályozó mechanizmusa ellen dolgozik. Tény, hogy ma minden fejlett ország óriási pénzeket költ a mezőgazdaság támogatására, ezek a támogatások ma már főleg a „nem-termelést” segítik elő. A KAP sokak szerint a gazdaságilag elmaradt vidékek segítését és a vidéki környezet megőrzését kell támogassa. Az utóbbi évtizedben bekövetkezett változások a pénzt átcsoportosították, így a művelés alól kivont területekre és vidéki táj megőrzésének támogatására több gondot fordítanak. A meghatározott növények ültetésének támogatása helyett egységes összeget fizetnek a megművelt földterület nagysága alapján. Ez nagyobb szabadságot hagy a gazdáknak és bátorítja az alternatív, nem közvetlenül termelési célú földhasznosítást. Maximalizálták az egy gazdaságnak fizethető összeget, ez növeli a kisebb gazdaságok részesedését, de a legnagyobb összegek még mindig a méretgazdaságosság előnyét kihasználókhoz vagyis főleg a nagyobb területek gazdáihoz kerülnek.
Életfa vélemény: A modern, környezetvédelmi szempontokat is érvényesítő alternatív közgazdasági modellek már nem hisznek a jelenlegi piaci modell önszabályozó képességében. Különösen a természeti erőforrások esetében bizonyosodott be a klasszikus kapitalizmus, vagyis a kormányzatok által nem befolyásolt piacgazdasági modell működésképtelensége. A természeti erőforrások megújulása ugyanis nem korlátlan (a klasszikus gazdaságtan nem számolt az erőforrások elapadásával), a földi bioszféra bonyolult önszabályozási folyamatai sok tekintetben nagyon sérülékenyek. Az elmúlt évek globális Föld-használata megmutatta a jelenlegi gazdasági folyamatok fenntarthatatlanságát. Szükség van az állami (vagy akár a non-profit) kontrollra, és ez különösen igaz az agrár-ágazatra.
Az európai agrárgazdasági és vidékfejlesztési modellnek különböznie kell az Egyesült Államokban kialakított modelltől, amely bár rendkívül hatékonyan és olcsón termel iparszerű körülmények között gabonát, marhahúst és génmódosított élelmiszereket, ugyanakkor a vidék erodálását is okozza társadalmi és biológia síkon egyaránt.
Az európai vidék élhető, társadalmilag és kulturálisan gazdag és gazdagodó – vagyis fenntartható – kell maradjon, miközben kellő jövedelmet teremt a teljes vidéki lakosság (és nem csak a multinacionális cégek) számára.
A környezetvédő nonprofit szervezetek nem tartanak minden (főleg közgazdászok által annak minősített) fejlődést valódi, reális fejlődésnek.
Vagyis a fejlődés-ellenes kritikák azon részét, melyek az agrárium ipari fejlesztését, a termésmennyiségek egységnyi területre jutó növelését, a genetikailag módosított, ipari termelési módszereket igénylő intenzív agráriumot, a családi gazdaságok helyett a nagy gazdaságok és agrársivatagok fennmaradását szorgalmazzák – megalapozatlannak tartjuk.
Javaslatok:
·         A családi gazdaságok, a kistermelői méretek támogatása.
·         Az öko és biotermékek, az extenzív, vagyis természetes termelési módszerek támogatása az iparszerű, vegyszereket használó termelési módszerekkel szemben.
·         A génmódosított termékek korlátozása.
Az Unión belül a génmódosított kukorica és szója termesztése már teljesen elterjedt, noha ezen módszerek indokoltsága ugyanúgy kérdéses és támadható, mint például az atomenergia használata, vagy az édesítőszerek térhódítása. Sajnos a génmódosító ipari szövetség hatalmas tőke- és lobbi-tartalékkal rendelkezik, és egyenlőre bármit el tud érni a világon. Magyarország (még) kitart a génmódosított élelmiszertermelés ellen, de folyamatos Uniós figyelmeztetések mellett, és nem tudni meddig. Itt a vidék érdekei összefüggnek a tudatos fogyasztói magatartás elterjesztésével.
 
A kritika szerint a KAP mesterségesen magas élelmiszer árakat hozott az EU-ban. Néhányan azt mondják, hogy az európaiak 25%-kal többet fizetnek az élelmiszerekért, mintha nem lenne a KAP. Néhány termék ára ennél is jobban emelkedett: Európában a cukor háromszor annyiba kerül, mint a világpiacon. A támogatás költségét EU-s állampolgáronként átlagosan hetente 16 angol fontra (kb. 5600 forint) becsülik, annak ellenére, hogy ez folyamatosan csökken.
Életfa vélemény: A mezőgazdaság mai hátrányát az ipari termeléssel szemben, vagyis az agráriumból származó jövedelmek elmaradást az ipari termelői ágazatok keresetéhez képest ma a szándékosan alacsonyan tartott mezőgazdasági felvásárlási árak okozzák. Az elmúlt évszázad gazdaságpolitikája a paraszti munkát alacsonyabb rendűnek, a mezőgazdasági termelést pedig az iparhoz és szolgáltató ágazatokhoz képest másodrendűnek határozta meg. Ehhez hozzájárult a közgazdaság nem megfelelő árképzése a termőföld, a kétkezi emberi munka, és egyéb természeti erőforrások pl. a kőolaj árának szándékos aláárazásában, amely bár katalizálta az ipart, de folyamatosan rombolta a bolygónkat. Világosan kell látni, hogy a mérleg egyik oldalát szándékosan nyomták le, hogy a másik felemelkedjen.
Javaslat: Ha egy mezőgazdasági termék árában benne lenne a termőföld használata, a felhasznált kőolaj és emberi munka megfelelő áron számított értéke is, a jelenlegi áraknál sokkal magasabban kellene megszabni azt. Persze ez egy mai „nevelésű” fogyasztónak nem megfelelő, a legtöbben ma is minél többet, vagyis olcsón és sokat akarnak kapni a pénzükért. Ezért a KAP árképzési politikáját meg kell tartani, de a termékek minőségét, a magasabb élettani minőséget, a több pénzért kapott értéktöbbletet „el kell adni”. Ehhez meg kell változtatni a fogyasztói magatartásformákat, minőségi irányba kell terelni az érdeklődést. Támogatni kell a helyben fogyasztást, vagyis a termékek minél kisebb szállítását. Ugyanakkor támogatni lehet a helyi feldolgozást, de nem a jelenlegi „ipari minőségben” (lásd: aszpartám, módosított kukoricakeményítő, guargumi), hanem emberi fogyasztásra alkalmas formában.
 
A kritika szerint a mezőgazdasági szektor az EU bizonyos területein nagyobb, mint például Franciaországban, Spanyolországban és Portugáliában, így ezek a területek több pénzt kapnak a KAP révén. Más országok nagyobb összegekkel járulnak hozzá a közös költségvetéshez és sokkal kevesebbet kapnak vissza, például Németország, Hollandia (a legnagyobb befizető).
Életfa vélemény: A nagyobb mezőgazdasági termelést végző országoknak többet kell kapni a támogatásokból, mint ahogy az iparilag erősebb tagállamok is több jövedelemre tesznek szert, sőt sokszor kihelyezik termelésüket, gazdaságuk befektet például a mezőgazdasági országokban. Magyarországon minden második munkahelyet német befektetők adnak, akik a megtermelt jövedelmet kivezetik az országunkból, adót a különféle kedvezmények miatt gyakorlatilag nem fizetnek, csak a munkahelyeket köszönhetjük nekik. A KAP mezőgazdasági támogatás, mely ma már főleg a földterületek, a környezet védelme és a szabályok betartása után jár. Nem tartjuk indokoltnak a tagállamok közötti egységes elosztást. Megfelelő (A Föld érdekeit is figyelembe vevő) árképzés, vagyis a mezőgazdaság és az ipar közötti valódi versenyhelyzet megteremtése esetén nem lenne szükség még támogatásokra sem, de addig az erősebb ipari (vagy jobban fogyasztó) országoknak be kell szállni a költségek viselésébe.
 
A közös agrárpolitika legfőbb kritikusai elutasítják a támogatási rendszerek minden formáját. A szabad verseny szószólói elutasítják a kormányzati beavatkozást, mert szerintük a szabad verseny az erőforrásokat sokkal hatékonyabban osztja el. (..) A támogatások sok, egyébként működésképtelen kisgazdaságot tartanak életben. A (szerző szerint: jelenlegi) közgazdasági modellek alapján jobb, ha a piac maga alakítja ki saját árait és a ráfizetéses gazdaságokat bezárja. A földműveléshez használt erőforrások így jóval kifizetődőbb tevékenységekre csoportosulnak át.
Életfa vélemény: Mindaddig, amíg a szabad piac árszabályozása nem veszi figyelembe a természeti erőforrások végleges voltát, a szabad piac nem képes megőrizni azok fennmaradását-fenntarthatóságát. Tulajdonképpen kimondható, hogy állami beavatkozások nélkül a jelenlegi gazdasági rendszer rövid időn belül kipusztulásba taszítaná az emberiséget (ha ugyan nem tette már meg). Ami a piac által ma „kifizetődő”, az csak rosszul kiszámított, ezért minősül kifizetődőnek.
Minden okozott természeti és társadalmi hatást figyelembe vevő (pl. akár az ezer múlva jelentkező kőolaj igényeket is megjósoló) gazdasági modell esetén (már vannak ilyen modellek!) a mai ipari termelés jelentős része szánalmasan gazdaságtalan lenne, míg egy ökológia alapon felépülő, extenzív mezőgazdaság szárnyaló ágazattá válna, a vidék és a természeti környezet megőrzése, az emberi munka megbecsülése és a természeti erőforrások gazdaságos, állandóan újrafelhasznált alkalmazása miatt.
Amíg ez meg nem valósul, az államnak, a piacnak kompenzálnia kell. Fentebb felsoroltak világossá teszik az a tényt is, hogy a környezetvédelem nem ellensége a szabad piaci versenynek, ha az a verseny valóban szabad, liberális, figyelembe veszi a természeti erőforrások valódi árát és számításba vesz minden reális gazdasági tényezőt.
 
Sok közgazdász szerint a KAP fenntarthatatlan a kibővített EU-ban. A 2004. május 1-jén csatlakozott 10 állam miatt csökkenteni kellett a KAP kiadásait. Lengyelország a legnagyobb új tagállam és 2 millió kisbirtokos gazdája van. A reform nehéznek bizonyul az erős mezőgazdasági lobbi miatt.
Életfa vélemény: A KAP nem fenntartható jelenlegi formájában, de csak annyira nem, amennyire a jelenlegi gazdasági folyamatok sem azok. Egy valóban fenntartható társadalomban valószínűleg nem lenne szükség az agrárium kompenzálására, de egy ilyen társadalom létrehozásától több száz évre, vagy akár évezredekre vagyunk. Jelenleg az államnak egyre nagyobb szerepe van a kedvezőtlen piaci folyamatok megszorításában, és a kedvező irányok támogatásában. A szabályozások során a legfontosabb elv a fenntarthatóság biztosítása kellene legyen, de ez ma még nagyon kevés esetben van így, sokszor érvényesülnek a lobbi érdekek, vagy akár a régebbi tagországok érdekei az új belépőkkel szemben. Mégis, a nagy gazdasági hatalmak közül talán az Európai Unió agrár-támogatási rendszere jár a legjobb úton.
Reméljük, hogy a jelenleg kedvezőtlen hatásokat a Magyar elnökség időtartama alatt sikerül pozitív irányba befolyásolni.
 
 

 

 
 
Források: